The Bustard újratöltve

Szmogok háborúja (III. rész) (2008. február. 29.)

2008-05-13T11:07:00.001-07:00

Már tíz éve dúlt a Szmogok háborúja, amely megkeserítette az európai fővárosok életét. Wiederkoenig bandái fekete Porsche Mephistókban járőröztek az utcákon. Rettegés költözött a rendes állampolgárok szívébe. Brüsszel továbbra is folytatta a bürokratikus utóvédharcokat: egészségügyi és biztonsági ellenőrök hadát uszította rá a az autógyárakra. Azzal igyekezett hátráltatni a termelést, hogy belekötött az értelmetlen jogszabályok legminimálisabb megsértésébe is.

A Szmogok háborúja azonban nagyjából elkerülte Magyarországot. Az előrelátó és az európai trenddel szembeszegülni kész magyar döntéshozók egészen más eszközhöz folyamodtak a gépjárművek kibocsátásának szabályozása érdekében: a címkézéshez.

Keblükre ölelve a szabadpiacot úgy döntöttek, hogy a gépjármű-kibocsátási határértékek nem megfelelőek. A parlamenti vita nem tartott sokáig.

– Ez sérti az istenadta önrendelkezési jogunkat – csattant fel az ellenzéki FADESZ vezére, aki éppen a magyarországi etnikai kisebbségekkel kapcsolatos albizottsági ülésről jövet haladt el a parlamenti ülésterem előtt. Ez el is döntötte a kérdést, és sutba dobták a brüsszeli javaslatokat.

A halálos közúti balesetek, a szmogszennyezés, a CO2 kibocsátás, az egyre nagyobb dugók és a velük járó közúti agresszió hatalmas terhet rótt az egészségügyre. A költségek az egekbe szöktek. Muszáj volt valamit tenni.

Ez a valami pedig Régenkurt Tuskótól, a politikai alapú befektetés gurujától jött. Határozottan meg volt győződve arról, hogy ha megfelelő információkat adnának az embereknek a vásárlási döntéseikhez… csak vessünk egy pillantást a cigaretták címkéjére! Egy kis délutáni lobbizás a budapesti Parlament körüli kávézókban, néhány pohár viszki aznap este az Intercontinental Hotel bárjában, és egy piciny nyomozómunka némely egyéb helyszínen késő este, és Tuskó biztosította a járműbiztonsági címkézési rendszer teljes politikai támogatottságát.

Néhány nappal azután, hogy a parlament megszavazta a járművekkel és a klímaváltozással kapcsolatos címkézési törvényt, megjelentek az utcákon a különböző egészségügyi figyelmeztetéseket hordozó autók: „A benzin elégetése globális felmelegedéshez vezet!”, „Ez a jármű veszélyezteti az Ön egészségét!”, „A gépjárművezetés hozzájárul a jegesmedvék kipusztulásához!”, „Menj busszal vagy megölsz egy fát!”, vagy csak így egyszerűen: „Az autó öl!”. Tuskó pedig nagyot kaszált abból a kötelező címkézési díjból, amit a járműtulajdonosoknak kellett leszurkolni a jelek felrakásáért.

A várakozásokkal szemben a rendszer nagy sikert aratott. Az emberek, akinek felhívták a figyelmét a gépjárművek által okozott veszélyekre, inkább gyalog mentek mintsem autóval. Stabilan javult az emberek egészségi állapota. Csökkent a halálos közúti balesetek száma. A volánnál maradó kisemberek pedig úgy érezték, hogy van valami céljuk az életben. A fák ünnepeltek. Az autógyártók, akik ravasz módon átszivárogtak az egészségbiztosításba, szintén örvendeztek. Régenkurt Tuskó és pénzügyi támogatói pedig érezték azt a meleg kisugárzást, amely abból a tudatból fakad, ha az ember valami jót cselekszik.

A jogosítvánnyal kapcsolatos hatósági jogkörök privatizálásából még egy ennél is nagyobb környezetvédelmi emberszeretet fakadt. Mihelyt a jogosítványok szabályozása magánkézbe került, Régenkurt konzorciuma bevezette az éves vizsgakötelezettséget a 25 alattiak és 60 év felettiek számára. Habár a havi hátrafelé beállási vizsgák bevezetésére tett tervezetet gyorsan visszavonták a felmerülő diszkriminációs vádak miatt, a jogosítványok magánhatósága létrehozta azt a képletet, amellyel maximálhatta a bevételeit a forgalom minimálisan tartása mellett. Ennek eredményeképpen tovább csökkent a gépjárművek száma, és a magyarok egyre jobban meg voltak elégedve az eredményekkel.

Budapest volt Wiederkoenig Waterlooja. A német luxusautó-gyártók csöndesen kivonultak a piacról, és magukkal vitték sok hűséges, keménykötésű vásárlójukat az otthoni frontok megerősítése érdekében.

Szmogok háborúja (II. rész) - amelyben a sötét oldal két vektora – a német autóipar és az Európai Népbiztosság – összecsap (2008. január 27.)

2008-05-13T11:01:00.000-07:00

A Porsche Cayenne nagy fékcsikorgással kanyarodott be Budapest egyik lombos utcájába, dübörögve végighajtott rajta, palacsintává lapítva az aszfalton egy kóbormacskát, három énekesmadarat, egy idős asszonyt és mindazt, amit vásárolt. Ha bárki is egy pillantást vetett a Porsche Cayenne belsejébe, jól láthatta az autó vezetőjét – agyig nyírt haj, neandervölgyi homlok, bronzbarna mellkas csillogó aranylánccal. Mindebből egy hétköznapi járókelő biztosan azt gondolta volna, hogy már pedig ez egy tipikus Cayenne-sofőr. A vezető meztelen vállán lévő KK tetoválás azonban elárulta Penge Pál számára az igazat, miközben egy gyors vetődéssel elugrott a száguldó szörnyeteg útjából, pusztán egy századmásodpercnyi távolságra az örökkévalóságtól.

– A Kohlenkommando! – futott át rajta a hideg. A Karbonkommandók Wiederkoenigelitcsapatához tartoznak. A legkeményebb gengszterek voltak a gépjármű-kibocsátási határértékek világában. Volt idegenlégiós, KGB-s, SAS-os emberekből, sőt talán …némely nagyobb német közműcég veteránjai közül is verbuválják őket. Aztán még egy ennél is sokkal keményebb hároméves kiképzést kapnak a Kamcsatka-félsziget jeges pusztaságain található szigorúan titkos motorgyárban. Sokan nem is bírják végig.

Lengyel mezőgazdasági idénymunkásnak álcázva tökéletesítik a motortúráztatás tudományát Schleswig-Holstein kietlen, szélfútta sztyeppéin rendezett traktorhúzó versenyeken. Felveszik a hibátlan amerikai segédmunkás-akcentust, és a Darlingtoni roncsderbin felkészülnek az ingázó vezetési stílus nehézségeire. Megtanulják, hogyan kell igazi afrikai zebravadászként, az orvlövészek mesteri pontosságával bánni a gyalogátkelőhelyekkel. A játékelmélet legjelesebb professzorai készítik fel őket a az autós párbajokra, ezért kegyetlen és lélegzetelállító lendülettel előznek.

Ezek az elitcsapatok olyan emberekből állnak, akik minden erejükkel azt a szent küldetést akarják teljesíteni, hogy minél nagyobb legyen a német ipar koronájának legszebb gyémántjából származó kibocsátás szintje.

– Wiederkoenig biztosan forgat valamit a fejében – gondolta Penge. Érezte, hogy a Szmogok háborúja hamarosan egy új fázisba ér. A Brüsszel elleni első sikeres támadás után, amikor is Wiederkoeniget elnöknek kiáltották ki, elaprózódott a konfliktus, és a városi gerillaharcok, utcai csetepaték és benzinkutak elleni pitiáner gyújtóbomba-támadások szintjén folytatódott tovább. Brüsszel utcáin Népbiztosság-hívő, szakadt csőcselék intézett támadásokat a BMW-szalonok ellen, és esetenként széthasították a város éttermei és éjszakai bárjai előtt parkoló Porschék gumiját.

Wiederkoenig a TV képernyője előtt és tömeggyűléseken is megvívta politikai küzdelmét, benzingőzős őrületbe hajszolva csapatait. – TISZTESSEKTELEN dolog kibotsátási határértékeket előírni a nagy autógyártók számára – üvöltötte Wiederkoenig, miközben pulykavörös arca rángott az önelégültségtől. – TISZTESSEKTELEN MONDOM. TISZTESSEKTELEN. Hogyan építsünk akkor nágyobb, gyorsabb, éhesebb és környezetszennyeszőbb autókat, ha az Európai Népbiztosság a kisebb autók előnyére változtatja meg a játékszabályokat? Hogyan tudjuk majd megtartani a környezetszennyeszési világuralmunkat, ha a Népbiztosság korlatoza a szabadpiacot?

Néhány héttel később Wiederkoenig kijátszotta a következő kártyáját. Egyik éjjel egy tucatnyi vezető autós újságírót szállítottak el helikopterrel egy titkos szibériai gyárba. A hangszórókból a Walkürök lovaglása szólt, és füst gomolygott a gyár padlózatán, amikor a gyártósorról legördült egy hatalmas, fekete, dübörgő és berregő masina, egy félig autó-félig tank gépszörny, amelyet az elmaradhatatlan Levél Nélküli Fa embléma és a félelmetes KK rövidítés díszített. Az autót Waldemar Kunt, Wiederkoenig jobb keze és a Kohlenkommando hírhedt első embere vezette.

– Hölgyeim és Uraim – kiáltotta Wiederkoenig. A Porsche Mephisto. 25 literes monstrum, amely bármelyik Hummert simán letolja az útról. A zsenialitásomnak állít emléket. Maga a kerekeken guruló Neuschwanstein, egy négykerekű barokk bazilika Belzebubnak – lihegte. – Esz a fallikus teljesítőképtelenség legerősebb és legkülönlegesebb benzinzabáló, füstokádó és kakofón temploma. Haha! Azok a bolondok az Európai Népbiztosságnál! Egyre nagyobb és nagyobb kibocsátásra fan szükségünk, nem pedik kibocsátás-csökkentésre! Asz egész világot ELBORÍTOM mocskos, sötét, kavargó köttel!

– Köttel? – szakította félbe egy újságíró.

– Igen köttel, te idióta! – üvöltötte le Wiederkoenig, miközben két bőrkabátos kohlenkommandós földre teperte a szerencsétlen újságírót és jól összerugdosta.

– Olyan sűrű és sötét kötöt kotyvasztok szén-dioxidból és mérkező gázokból, hogy amikor majd a Porsche Mephistóm monumentális gótikus győzelmi csődörként kiemelkedik ezek közül a fekete, wagneri ködfelhők közül, rettegés költözik majd a Népbiztosság nómenklatúrájának a beteges, gyönge szívébe.

Wiederkoenig várt egy kicsit, hogy mindenkiben megképeddzen a világmegváltó elképzelés monumentalitása. A sajtótájékoztatón megjelent riporterekre súlyos csönd ereszkedett. Némi nyöszörgést leszámítva.

Brüsszel pánikba esett. Elnémultak a telefonok. A Szmogok háborúja folytatódott.

A fordított misszionárius (2007. október 5.)

2008-05-13T10:59:00.000-07:00

Kovács Atahualpa Nahuel Velazquez tiszteletes, a bivalyhernádi Szociális Technológiai Centrum plébánosa, hátradőlt székében és kortyolt egyet a kedvenc Bruichladdich skót viszkijéből, és rágyújtott az aznapi utolsó manillaszivarjára. Egyszerű luxus – ez volt a szavajárása. Az egyszerű luxus volt a túlélés kulcsa.

– Nagypapa, mesélj arról, amikor Magyarországra jöttél – kérte Cusi, a kis unokája, aki gyorsan beledugta ujját a viszkibe, amikor Velazquez Kovács felállt megpiszkálni a tüzet (évek óta ez volt az első kemény tél). Velazquez Kovács megfogta a kis rosszcsontot, és az ölébe ültette.

– Sok-sok évvel ezelőtt – kezdett bele – volt egy Tiszta Fejlesztési Mechanizmusnak nevezett elképzelés. Akkor úgy láttuk, jól fog elsülni az egész. A TFM keretében a gazdag országok átadták modern technológiájukat a szegény országoknak. Ez nekünk azt jelentette, hogy kapunk áramot és tiszta vizet, és a gyárak nem fogják tovább szennyezni a folyóinkat. Meg azt is jelentette, hogy busszal tudunk a piacra járni anélkül, hogy megfulladnánk a kipufogógáztól. Sok jó dolgot jelentett.

– Mindemellett sok változást is hozott a falunk életébe. Néhányan nagyon hamar meggazdagodtak. Építettek egy hatalmas szállodát, ahová azokat szállásolták el, akik a környező hegyeken és völgyeken építették a tiszta fejlesztési projekteket. Mihelyt felépült a nagy szálloda, még több ember akart minket meglátogatni, úgyhogy ki kellett szélesíteni az utat. Ekkor még több ember érkezett ezen az úton. Olyan sokan jöttek, hogy építenünk kellett egy repülőteret is. A repülőtér körül nagy raktárakat építettek. A repülőtér pedig olyan hatalmas volt, és az új emberek számára épült házak is olyan sok helyet foglaltak el, hogy minden nap igen sokat kellett sétálnunk, hogy eljussunk a földjeinkig. Mielőtt még észbe kaphattunk volna, a körülöttünk lévő fák, folyók és földek helyére egy hatalmas betondzsungelt építettek. Már senki nem emlékezett arra, hogyan kell növényeket termeszteni, vagy hogyan kell énekelni. Mindenki boldogtalan lett.

– Egy nap azonban egy amerikai városba, Washingtonban vetődtem, ahol elmeséltem az embereknek, hogy mennyire búskomor néppé sikerült lennünk. Itt találkoztam Penge úrral, aki mostanra már miniszter. Elmondta, hogy Magyarországnak szüksége van a segítségünkre.

– Magyarország olyan akart lenni, amilyenek mi egykoron voltunk. Az emberek meg akarták tanulni, hogyan legyenek újra boldogok, mert ők voltak egész Európában a legszomorúbb nép. Meg kellett tanulniuk, hogyan éljenek egyszerűbben, és hogyan termesszenek ismét zöldségeket a kertjükben.

– Ekkor találtuk ki az Egyszerűen Élni Mechanizmust. Az EÉM szintén a technológia átadásáról szólt. A borneói dzsungelekből, a perui erdőkből (ahol a dédapádék éltek) és Ecuadorból, valamint Argentína, és Pápua Új-Guinea apró közösségeiből származó társadalmi technológiákat adtunk át. Apránként tanultunk ezektől az emberektől, akiket szinte már lesöpörtünk a föld színéről. Mivel az EÉM annyira népszerűvé vált... – itt megállt egy pillanatra, hogy letörölje a szemébe szökő könnycseppet – és mert végül is az üzlet az üzlet, némi haszonkulccsal visszaexportáltuk az EÉM-et a fejlődő világnak, ami azt eredményezte, hogy végül is csökkent az erdei emberekre nehezedő nyomás.

Amikor pedig befejeztem az EÉM-et, Bivalyhernádra jöttem, gyümölcsfákat és zöldségeket ültettem a kertemben… ez pedig kötelezettségekkel jár… így hát egyszerűen itt maradtam.

Zöld ébredés Magyarországon (2007. július 18.)

2008-05-13T10:58:00.001-07:00

A magyar kormány általában vajmi kevés érdeklődést mutat a bolygónk iránt. Ez nem meglepő, hiszen a politikusok körülbelül fele számára a föld lapos, kicsi, és Hegyeshalomnál véget is ér. Emiatt az állam lassan eltávolodik a környezetvédelem ügyétől, miközben Környezetvédelmi Minisztérium egyre unalmasabb szürke öltönyt viselő és egyre kimerültebb tisztviselői egyre kevesebb és kevesebb támogatást kapnak, amit a cimboráik között elosztogathatnak. Ezen a ponton azonban felmerül egy dilemma. Valóban nem szeretjük, ha az állam beavatkozik, de azt sem szeretjük, ha nincsen egy rendőr, aki megakadályozhatná egy egész erdő kivágását.

Egy lényeges területen viszont különösen szembetűnő az állam kivonulása. A tegnapi Népszabadság írja, hogy az iskolai környezetvédelmi nevelésnek még soha nem volt ennyire alacsony prioritása. Úgy tűnik, hogy az állam, amely kötelezővé teszi az oktatást, és emiatt a felelősséget is köteles vállalni a megfelelő oktatás biztosításáért, nem gondolja, hogy fontos lenne gyermekeinket a környezetvédelemre nevelni.

– Na ne már! – csattanunk föl zsigerből. – Már most sem állunk túl jól, de mi lesz a jövőnkkel, ha gyermekek generációi nőnek majd föl környezetvédelmi oktatás nélkül?

De csitt! Hallga csak, milyen zaj jön a távolból! Zengnek a harsonák, csattannak a cintányérok és lovak vágtatnak ünnepi zöld zászlók örömteli lobogása közepette! Megérkezett a magánszektor felmentő serege. Az újságcikk ugyanis azzal folytatódik, hogy néhány nagyvállalat, például a Coca Cola, a Canon és a MOL nem hagyja veszni az ügyet, és iskolai környezetvédelmi oktatóprogramokat finanszíroznak mindenütt az országban. A Túzok úgy tudja, hogy egyéb nagynevű vállalatok is hasonló programokat terveznek.

Az állam megbukott, de a magánszektor megmutatja a helyes utat.

Nem csak az üzlet számít. Az emberek is. Talán ez az első alkalom Budapest történetében, hogy néhány helyen felszedték a flasztert és helyére füvet és virágokat ültettek. Az elmúlt néhány hónapban a XII. kerületben három ilyen zöld terület bukkant fel a járdákon és a szükségtelenül széles utakon. Kertnek kert, ha nem is éppen a Sackville-West-i értelemben. Lehetne ezt a trendet követni? Lehetne, hogy ez a város felszedi az aszfalt- és betonsávokat, helyükre árnyat adó fákat és gazdag vadvirágszőnyegeket ültet, és békét teremt? Fognak-e pillangók röpködni a buszmegállókban és énekesmadarak fészkelni a postaládákban?

A természet tényleg visszatér. Épp múlt éjjel történt, hogy nyitva hagytuk az ajtót a meleg miatt, és két sündisznó besétált rajta a lakásunkba. Csentek a macska vacsorájából és leheveredtek szundítani az egyik hálószobaszekrény alá. Bár egy kis idő múlva odébbálltak, de azért ők is letették voksukat.

A kormány visszavonul a tespedésbe, de a globális nagyvállalatok, városi munkások és sündisznók furcsa koalíciója új világot épít.

A sündisznó-kilapítási mentesség (2007. május 1.)

2008-05-13T10:27:00.000-07:00

Mire Penge Pál újságíró beért a Szabadság térre, már jókora tömeg összegyűlt a Parlament körül. Sokan zászlókkal és transzparensekkel érkeztek: „Le az SDKM-mel!”, vagy „A sündisznó-kilapítási mentesség rossz!”, sőt „A kétdimenziós élet nem élet!”. Az összeverődött csoport ütemesen kántálta: „Vonják vissza a mentességet!, Vonják vissza a mentességet!”. A hangos kiabálás betöltötte az egész teret. A téren ideges, feszült hangulat uralkodott. „Ez a FADESZ kemény magja” – gondolta Penge. Kicsit távolabb fél tucat rendőr álldogált, és tanácstalanul méregette a tömeget.

Eközben a parlamentben a házelnök mindent megtett a rend fenntartása érdekében. – Megkérem Bivajhernád képviselőjét, Régenkurt Urat, hogy hagyja beszélni a tisztelt képviselőtársát!

- Tisztelt? – hördült fel Tuskó. – Még hogy tisztelt képviselőtársam! Mit tiszteljek az öreg Tüskésben?

Ez a „Tüskés” nem volt más, mint Agg Sebestyén, Dombóvár-Szőlőhegy képviselője és a hatalmon lévő Élni és Élni Hagyni Párt alapító tagja. Előre látta, hogy a sündisznó-kilapítási mentesség napjai meg vannak számlálva, és komoly pénzeket fektetett a sündisznó-baleseteket elhárító rendszerek piacvezető gyártójának, a HIPSYS-nek részvényeibe. Ha visszavonják a sündisznó-mentességet, a részvények a kétszeresét vagy háromszorosát is érhetik egy pillanat alatt.

– Örülnötök kéne, hogy van SDKM – folytatta Tuskó, oda se bagózva a karzatról érkező füttyökre és bekiabálásokra. – Egyikőtök sem lenne itt, ha nem lenne!

Agg beszédre emelkedett. „Tisztelt Elnök Asszony, Tisztelt Képviselőtársaim! A 2021. évi Úgy Bánj Másokkal Mint Saját Magaddal törvény az Ökológiai Alkotmányreform óta egyike a legsikeresebb jogalkotási törekvéseinknek. A UBMMSM eredményeképpen nagy rendet vágtunk a jogszabályok erdejében. Vegyük csak például azokat a nyavalyás élelmiszerbiztonsági jogszabályokat. Néhányan meg emlékszünk azokra az időkre, amikor már ahhoz is hat erős emberre és két igáslóra volt szükség, hogy kinyissuk a brüsszeli Egészségügyi és Biztonsági Törvénykönyvet. Néhányan még emlékszünk arra, hogy egykoron Európában még egy egész hadseregnyi kíváncsiskodó tisztviselő és kotnyeles biztonsági ellenőr nyüzsgött, megannyi túlbuzgó kis napóleon, aki megmondta boldog boldogtalannak, hogy mikor mossa meg a kezét, hogyan törölje ki a fenekét, és milyen hosszú lehet egy sajtszelet.

– A UBMMSM mindezzel leszámolt. Ki meri manapság szennyvízzel etetni a csirkéket? Ki meri hormonokkal tömni a borjakat? Ki meri hitvány, egészségtelen vegyszerekkel elpusztítani a termőföldet? Most már, hogy az élelmiszer újra élelmiszer és nem valami ördögi laboratórium pokoli kotyvaléka, nincs már szükség az egészségügyi és biztonsági jogszabályokra.

– Tisztelt Elnök Asszony és Képviselőtársaim! Ennek pedig így kell lennie! Így, ahogy Isten megalkotta a világot.

A karzatról figyelő Penge a vallásos kisebbségnek tudta be ezt a finom kis utalást. Nagyon fontos lehet a szavazatuk.

– És most jutottunk el a sündisznókilapítási-mentességhez. Igen, igaza van tisztelt bivajhernádi képviselőtársunknak. Épp most járt le a vezetéstől való hat hónapos eltiltásom, amit azért szabtak ki rám, mer összegyűjtöttem három sündisznó pontot a jogosítványomban.

– Tüskés palacsinta…… tüskés palacsinta – szólt be Tuskó.

– És én sem lennék itt, ha nem a sündisznókat nem vennék ki az UBMMSM hatálya alól. Sőt, saját magam is egy tüskés palacsinta lennék – mondta Agg, és rosszalló mosolyt lövellt a gúnyolódó irányába. – De már okultam belőle, és úgy látom, hogy fölösleges a mentesség. Az állami beavatkozás visszaszorításának szellemében azt állítom, hogy fölösleges ez a jogszabály. A sündisznók közúti szétlapításának problémáját pedig megfelelően kezeli a UBMMSM.

A szavazás olyan szoros volt, hogy a házelnök elrendelte a szavazatok újraszámlálását. Végül egy paraszthajszállal bár, de elbukott a módosító indítvány. Az SDKM megmenekült, jóllehet a szoros szavazati arány miatt a kormány hozzájárult ahhoz, hogy hat hónap helyett életfogytig tartó időre kiterjessze a vezetéstől való eltiltás büntetését.Még mindig igen meleg volt aznap este, amikor Reisz-Fű Lajos és Penge Pál a Zöldsárkány Pubban üldögélt és a hideg sörét kortyolgatta. Kinéztek az ablakon át a Szabadság térre, amelyet aranyló fénnyel világított meg az alacsonyan járó téli nap. A túlsó oldalon éppen egy csirketenyésztő nagyüzem négy üzemeltetőjét mosták le slaggal a saját ketrecükben.

– Tudod, Palikám – szólalt meg Reisz – azért megnyugodtam, hogy nem ment át a javaslat. Gondolj csak bele, mi lenne, ha támadni kezdenék a Húsevésre Vonatkozó Mentességet is? Az azért egy kicsit a húsba vágna, nem?

Bárcsak (2007. április 30.)

2008-05-13T10:23:00.000-07:00

Reisz-Fű Lajos, Magyarország új miniszterelnöke leszállt a rozsdás biciklijéről és a parlamenti ülésterem felé vette az útját. Mellényzsebéből kirántotta rongyos selyem zsebkendőjét, megtörölte vele izzadt homlokát, fellépett az emelvényre és hozzáfogott az eltelt nagyjából évről szóló évértékelő beszédéhez.

– Az elmúlt kb. egy évben komoly visszaesést tapasztalhattunk a gazdaságban – jelentette be az örvendetes hírt. – Az országunk gazdasága 5%-kal esett vissza, és az üvegházgáz-kibocsátás hozzávetőlegesen évi 15 millió tonnára csökkent – vázolta nagy vonalakban, mert nem akart túl precíz lenni. A hamis precizitás és az áltudomány már jó pár évtizeddel ezelőtt kiment a divatból.

– Nagyon sokat köszönhetünk a MaSzex programunknak, amely komoly szerepet játszott a gazdasági tevékenységünk jelentős hanyatlásában. A marihuána és a szexuális játékszerek lakossági terjesztése a fölösleges gazdasági tevékenység széleskörű megnyirbálásához vezetett országszerte: csökkentette a szabadidős létesítmények és a városon kívüli bevásárlóközpontok forgalmát, mérsékelte a szükségtelen autózást, és jótékonyan a lenyomta az autó- és benzineladási mutatókat. Örömmel jelenthetem be, hogy az olajipari cégvezetők, autóértékesítők, médiasztárok és a gyorsan cserélődő fogyasztási cikket reklámozók mostanra már a munkanélküliek táborát gyarapítják, és sövényültetési, illetve spárgatermesztési átképzésben vesznek részt országszerte.

– Büszke vagyok rá, hogy az alvással eltöltött órák száma évről évre emelkedik, és úgy tűnik, hogy ez az egészséges trend hosszú távon is tartja magát. Jelenleg egy átlagos felnőtt jó kilenc és fél órát alszik naponta, igaz ebben az ebéd utáni szunyókálás is benne van. Az egyetlen probléma, ami még beárnyékolja kiváló eredményeinket, hogy jó néhányan az idősebbek közül még mindig ragaszkodnak a hatórás felkeléshez. A életművészeti miniszter mindent megtesz annak érdekében, hogy felszámolja ezt az idejétmúlt, rossz szokást, ezért nemzeti unisex rögbibajnokságot szervez a hatvanon túliak számára, és szorgalmazza a minél nagyobb mennyiségű sör elfogyasztását esténként.

– A munkanélküliség sajnos ennek ellenére továbbra is meglehetősen alacsony szinten maradt. Sikerrel járt azonban az Lazulj El Programunk, amellyel sikerült további 10.000-20.000 bukott diákot arra ösztönöznünk, hogy otthon lógassa a lábát, bár a fizikai munka iránti növekvő mezőgazdasági és élelmiszeripari kereslet sajnos visszarántott néhányat a munkavállalók táborába.

– Egyfelől büszke vagyok arra, hogy a közelmúltban, valamikor a múlt évben, megsemmisítettük az ország utolsó fűnyírógépét, azonban a zajos és antiszociális mechanikus kertészeti berendezés eltüntetése sajnos néhány új munkahelyet teremtett a külvárosi kertekben. A mezőgazdasági gépmentesítés szintén sok munkát adott a fiataloknak, azonban a biodiverzitási mutatók biztatóan emelkednek.

Ekkor hirtelen valaki megszakította a beszédet a padsorok közül. – Mi lesz a Úgy Bánj Másokkal Mint Saját Magaddal törvénnyel? – bömbölte a féllábú Régenkurt „Tuskó” Zoltán, Bivajhernád parlamenti képviselője, egyike azoknak, akiket az Úgy Bánj Másokkal Mint Saját Magaddal Természetvédelmi Törvény alapján az elsők közt ítéltek el, miután vidéki birtokán törvénytelenül kivágott egy tölgyfát. – Igaza van! Mi lesz vele? – kiabálták be az egybegyűlt képviselők közül többen is. – Le vele! – ordította az ellenzék!

– Ne lábatlankodj már itt, Tuskó – jött a szellemes benyögés a karzatról.

A miniszterelnök visszanyerte a nyugalmát. – Az Úgy Bánj Másokkal Mint Saját Magaddal mozgalom nagyon jól működik. Minap például rajtakaptunk három jakabszállási nyugdíjast, hogy meztelencsigákat sóznak a kertjükben. Épp most ítélték őket 20 év sós fürdőre. 20 vagy 30 évre – tűnődött el egy pillanatig.

A kibocsátási határértékek veszélyei (2007. január 31.)

2008-05-13T10:19:00.000-07:00

Wendelin Wiedeking, a Porsche vezérigazgatója és az Egyesült Luftverschmutzung Kommand (mobil részlegének) Übergeneralfeldwebelje megállt egy pillanatra. Mélyet szippantott a kipufogógáz-felhőből, megigazította régimódi autósszemüvegét, kiengedte a kuplungot és hadat üzent az Európai Uniónak.

A terv tökéletes volt. Olyan pontos, amire csak egy német mérnök képes. Wiederking szavait egész világon mindenütt élőben közvetítette a televízió. Ahogy kimondta őket saját bunkerében, valahol Stuttgart egyik külvárosi kerületében, a város másik pontján kitárult egy magányos hangár ajtaja, feldübörgött a hatvan terepzöld Porsche Cayennes-ből álló flotta, felhajtott az Autobahnra, és az autók egyenként észak-nyugat felé fordították fényes orrukat. Brüsszelbe tartottak.

Délben a 666. század találkozott a Mercedes 101. zászlóaljával, majd később – tisztes távolságból – csatlakozott hozzájuk a VW bogarakból álló kórházi hadtest.

– Nem fokjuk eltürni a BMW, a Mercedes és saját cégünk ellen indított támatást! – mennydörögte Uberkommandant Wiedeking. – Üzleti háborút indítunk Ajropában!

Néhányan már előre látták a háború bekövetkeztét. Az Európai Szocialista Államok Közössége már régen leszámolt a kibocsátás-kereskedelemmel és a piaci mechanizmusokkal. Habár a brüsszeli döntéshozók elméletben felismerték a piaci mechanizmusok eleganciáját, mégis csak meghátráltak, amikor a végrehajtásra került a sor. A karcos Ruhr-vidéki akcentussal rendelkező pocakos iparmágnások elkezdtek morogni az acél ára miatt. Egy sziléziai erőmű éhező munkásai pedig sokmillió értéktelen EU kibocsátási egységet találtak a főmérnök irattároló szekrényébe rejtve. Élelmiszerjegynek hitték őket és fellázadtak.

Brüsszel megvonta a vállát, a politikusok pedig rázendítettek nemzeti himnuszukra: „De hát megpróbáltuk, igenis próbálkoztunk vele egy kicsit”.

De mivel túl gyávák voltak, hogy vezessék a népet, ahhoz pedig túl mohók, hogy leköszönjenek, így rendeletben szabályozták a kibocsátási határértékeket az üzleti élet minden marginális területén.

Az olajbárók és az árammágnások sima, olajos bőréről a legszigorúbb hatósági ellenőrzés is lepergett. Így hát Brüsszel a villanykörték feltalálóin, a tranzisztoros rádiók tervezőin, a fajáték-gyártókon, a kötőgép-kereskedőkön, a konzervbab gyártásra specializálódott kisvállalkozásokon (a nagyvállalatok automatikusan kivételt képeznek), a szemüvegtok-gyártókon, az üveggravírozókon, továbbá az üvegházgázok más hasonlóképpen jelentős kibocsátóján töltötte ki artikulálatlan frusztrációját. Végül azonban a nép felzúdulása miatt mégis kénytelenek voltak a luxusautók gyártóinak is nekimenni.

Eközben Stuttgartban senki nem merészelte megkérdezni, hogy mi is folyik a Porsche-gyár kerítése mögött rejtőző magányos kis hangárban. Csupán az az aprócska olasz újságíró kezdett el kérdezősködni, aki a helyi fogadóban, a Zum Schwarzen Nebelben szállt meg, de egy esős éjjelen nyomtalanul eltűnt a Fiat Cinquecentójával együtt, és később sem esett több szó az ügyről. Az állomásfőnök pedig diszkréten szemet hunyt, amikor egy sötét és szeles novemberi héten éjszakánként vagonszámra érkezett a matt khakiszínű festék a gyárba. Csak a feleségének jegyezte meg csöndben sör és kolbász mellett, hogy milyen furcsán változik manapság a divat.

Így nyugodt fegyelemmel és csöndes eltökéltséggel készültek a tervek Németország ipari hátországában található falvak és városok fogadóinak és kocsmáinak eldugott hátsó szobáiban. Sőt, amikor maga Wiederking személyesen jóváhagyta a végső haditerveket, a Franciaországból érkező ingyen pezsgő által feltüzelt brüsszeli jogszabályírók még mindig szent őrületben rótták a sorokat: tragikus és hiábavaló jogalkotási őrület kezdődött, mint mikor egy dühös, izgága fügefalevél esetlenül megpróbálja eltakarni egy hatalmas, tunya haspók dagadt potrohát.

Az ügyet hamar rövidre zárták. Brüsszel egy zokszó nélkül kapitulált, Wiederking Wiedepresident lett, a hobbiterepjárókat pedig kötelezővé tették, miközben összegyűjtötték a kis fogyasztású autók gyártóit és munkatáborokba küldték őket, ahol a saját kezükkel kellett a barnaszenet kitermelniük. A szenet a lecsupaszított, kopár hegyekre szállították, ahol a hegyoldalakon felállított, hatalmas piramis alakú halotti máglyákat táplálták vele. A máglyákra pedig szél- és vízerőmű üzemeltetőket vetettek. A mérföldekről is jól látható lángok keserű mementóként emlékeztettek az ember hatalmára, a gépkocsik ellenállhatatlan vonzerejére és a vezetőink esendőségére.

Zöldáram és üvegzseb (2006. október 20.)

2008-05-13T10:16:00.000-07:00

Nem volt nagy sajtóvisszhangja, amikor múlt évben a magyar kormány megváltoztatta a megújuló forrásokból származó áram átvételéről szóló törvényt. Pedig tulajdonképpen volt benne egy korszakalkotó változás: azelőtt a nagykereskedők kivétel nélkül kötelesek voltak átvenni az összes megtermelt zöldenergiát. Ebben a törvényben azonban új rendszert vezettek be: most már minden zöldberuházásnak egyénileg kell tárgyalnia a Magyar Energia Hivatallal az átvett mennyiségről. Le kell ülni egymással szembe, és négyszemközt megállapodni az átvett mennyiségről az Energia Hivatal egyik irodájában (vagy mondjuk Budapest valamelyik meghitt kis kávézójában, mivel a törvény a tárgyalás helyszínét nem szabja meg).

Ezen a héten Lengyelországban jelent meg egy törvénytervezet az üvegházgázokról. A javaslat meghatározza, hogy milyen feltételekkel lehet a kibocsátási egységeket bankolni az EU KKR egyik kereskedési időszakáról a másikra. A tervezet szerint csak akkor engedélyeznék a bankolást, ha az gazdasági vagy nemzeti energiabiztonsági szempontból indokolt. De ki és hogyan fogja eldönteni, hogy az adott cég bankolási kérelme gazdasági szempontból indokolt-e?

Természetesen a magyar és a lengyel politika túl tiszta, és a választott képviselők erkölcsi értékrendje is túl erős és megingathatatlan ahhoz, hogy bárkiben is felmerüljön a kétely, hogy ezzel a diszkrecionális jogkörrel esetleg visszaélhetnek a döntéshozók.

De bármelyikünk el tud képzelni olyan országot, ahol egy ilyen jogkör nagy kísértést jelenthet azoknak a politikusoknak, aki egy kis mellékest akarnak összekaparni politikai pártjuk számára. Szerencsére Magyarországon és Lengyelországban ez a lehetőség még csak fel sem merül! A politikusok tiszteletreméltó, gerinces népek, a józanul és mértékletesen gazdálkodó pártjuk pedig kényelmesen kijön a különféle rendű és rangú állampolgároktól összegyűjtött nagylelkű és önkéntes adományokból.

Vegyük például azt a cigánypurdét, akibe nemrégiben botlottam bele a IX. kerületben.

– Hová rohansz, fiacskám? – kérdem a kis csibésztől. Rám néz, és reményteli mosoly villan meg kormos arcán:

– A pártirodába viszem ezt a pár forintot. Cipőpucolással kerestem. Most pedig vissza akarom adni a társadalomnak, úgyhogy úgy gondoltam, hogy az a leghelyesebb, ha beteszem valamelyik politikai párt kasszájába. Végül is nekik köszönhetünk mindent, amink van.

Másnap azonban furcsa módon sehol nem találtam az órámat, de ez most nem ide tartozik.

De azokban az országokban, ahol gyengébb az erkölcs, nehezebb érvényt szerezni a jogszabályoknak, rosszul működnek a bíróságok és nincsenek olyan kiváló politikusok, mint nálunk, az ilyen jogszabályok akár még korrupt és jogsértő ügyintézéshez is vezethetnek. Az Unió esetleg megkérhetné Magyarországot és Lengyelországot, hogy gondolja át újra ezeket a törvényeket, nehogy véletlenül mások ezekből merítsenek ihletet.